Megérkezett a Virágos Magyarország verseny települési értékelése

Kiállításra kerültek értékeink
2020-02-05
Február második szombatja a gasztronómiáról szólt Sándorfalván
2020-02-09

Utoljára frissítve 2020-02-06

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága levélben küldte el Sándorfalva értékelését, amit alább Önök is elolvashatnak.

A Virágos Magyarország környezetszépítő versenyt tavaly 26. alkalommal hirdették meg. Minden eddiginél több –összesen 333 –település jelentkezett a megmérettetésre. A tavalyi év számos változást hozott a versenyben, amely több szempontból is megújult, korszerűbb lett. A legfontosabb újítást a díjazási rendszer megreformálása jelentette. Ennek keretében a települések először saját régiójukban mérkőzhettek meg egymással, és az egyes országrészek legjobbjait a területi díjátadók során mutattuk be. Az országos versenyben pedig közülük kerültek ki a végső győztesek. Mindez azt is eredményezte, hogy a települések esélyei kiegyenlítettebbé váltak.

A versenyek méltó zárásaként egy újabb hagyományt is bevezettek. A versenyévad végén minden település számára elkészítenek egy szöveges értékelést is a szakmai észrevételek alapján. Ezt az értékelést lehet most elolvasni.

Sándorfalvát a széles utcák, a koros, jó állapotban lévő platánfák, a példaértékűen gondozott közterületi zöldfelületek és az esztétikusan megtervezett virágágyások jellemezik, amelyek településképi szempontból meghatározó karaktert adnak a városnak. A Pallavicini kastély környezete mind növényanyagában, mind burkolatok, berendezések vonatkozásában igényes kialakítású. A Nádas-tó, mint szabadidőközpont, a példaértékű fenntartásnak köszönhetően tiszta, gondozott helyszínt nyújt az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. A lakosoknak, civil szervezeteknek, intézményeknek és vállalkozásoknak nagy szerepük van a gondozott, vonzó településkép kialakításában.

Ahhoz, hogy végül ilyen pozitív értékelést kapjunk, az egész városunk szépnek kell lennie. Emiatt köszönjük is minden lakosnak a segítségét és munkáját!