Utoljára frissítve 2016-11-01
Az előző kiadásban beszámoltam a Sándorfalvi UKSE nagypályán szereplő csapatainak őszi mérlegéről. Természetesen nem csak ők alkotják egyesületünk tagjait, hiszen már ovisoktól oktatjuk a labdarúgás alapjait.
Száraz tényeket irok most le, 145 igazolt labdarúgója van az egyesületnek, ebből aktív tag 130-135. Sérülés, iskolaváltás miatti időszakos leállás (tanulmányi eredményromlás), orvosi javaslatra kihagyás (térd, sarok, bokafájdalom a hirtelen növéstől) okozza a két adat közti különbséget. Minél nagyobbak a gyerekek, annál több tornán vesznek részt. Az óvodásokat és az U7.-ket Molnárné Kertész Sarolta edzi (06-30/533-1941), mondhatom nagy megelégedésre.
Fő feladata: a labdarúgás, mint sportág, megszerettetése, (játékos formában) rendszerességre, fegyelemre, egymás tiszteletére nevelni a gyerekeket. Az elmúlt időszakban szerencsém volt több alkalommal e korosztály edzéseit látni, örömmel tölt el a sok gyerek, az edzések hangulata kitűnő! Egy kis hiányérzetem csak abban van, hogy lányok nem igazán jelentkeznek, pedig ők is szerves részei lehetnének a labdarúgásunknak (leány csapatot is létrehozhatnánk a későbbiekben). Ez a két korosztály Bozsik programban szerepelt legtöbbször, mindig győztek, eleinte még szoros mérkőzéseket vívtak, más település hasonlókorú labdarúgóival, pár hónap múlva már négy-öt, sőt több góllal magabiztosan hozták a mérkőzéseiket. Korosztályváltás előtt már itt is rendszeresen gyakorolják, a labdavezetést, passzolást, dekázást… stb. Az egyel nagyobb korosztály U9 edzője Dr. Tóth János (tel. :06-30/336-5044): itt már a labdarúgás több területeinek megismerése, elsajátítása. Egyéni képzés hangsúlyozása, gyakorlatok, cselek, labdavezetés tökéletesítése, a csapatjáték- felállási formák megismerése a cél.
Úgy gondolom kiváló kezekben vannak a gyerekek. Itt a versenyeztetés a Bozsik programon kívül, már jóval több, teremtornák, kinti füves tornákon való részvétellel bővülnek. Már nagyobb távolságok is szóba jöhetnek versenyeztetés terén. E korosztály is igen sikeres, rengeteg első és dobogós helyezést értek el, 5-6 igen ügyes gyerek van ebben a korcsoportban, de a többiek is sokat fejlődtek. Ha marad ez a tendencia, ők is szép jövő előtt állnak. Legidősebb korosztályban az U11-ben Pigniczki Zoltán (tel. : 06-20/555-2666) tanbá pallérozza a gyerkőcöket. Náluk az egyéni képzést minél magasabb szintre kell hozni, a csapatjátékot csiszolni (minden játékos több poszton is használható legyen) tökéletesíteni, gyorsítani próbáljuk. Itt szinte kiegyenlítődtek a tudásbeli különbségek, igazi csapatot alkot ez a gárda, egységesek, erősek. Versenyeztetésük már jóval szélesebb körű: Bozsik programon kívül, már régiós és nemzetközi gyermektornákon vesznek részt Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyékben terem és füves tornákon. Eredményeik a tornák erősségétől függ, de az egyesület hírnevének megfelelően szerepelnek.
Párat azért felsorolnék: Hódmezővásárhelyen, régiós versenyen II. –ok, ugyanitt nemzetközi versenyen (30 csapat közül) nyolcadikak, Szentesen teremtornán egyszer II. – ok egyszer III. –ok lettek… stb.
A decemberi számban az U12-es bajnokságról már tettem említést, hiszen itt szerepel ez a csapat, úgynevezett háromnegyed pályán (tizenhatos vonaltól tizenhatos vonalig). Minden őszi mérkőzésüket megnyerték és bízok a jövő tavaszi folytatásban is.
Minden korcsoportban szívesen látunk új, a labdarúgást szerető fiúkat, lányokat, még az U13-as csapathoz (Edző: ifj. Gonda László, tel. : 06-20/777-1230) is.
Minden Sándorfalvi lakosnak, a Sándorfalvi UKSE vezetőinek, játékosainak Erőben, Egészségben, Boldogságban, Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánok!
Gonda László
Sándorfalvi UKSE szakmai igazgatója