A speciális önkéntes katonai szolgálat azoknak is segíthet, akik a járvány miatt vesztették el állásukat

Támogatási szerződés született a megyei önkormányzat és a rendőr-főkapitányság között
2020-06-16
Július elsejétől ismét fizetős a parkolás Szegeden
2020-06-17

Utoljára frissítve 2020-06-17

Álláslehetőségekre hívja fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központja. A lehetőségek részleteiről alább bővebben is olvashatnak.

Másfél évtizede szerelt le Magyarországon az utolsó sorköteles katona. Azóta az ország áttért az önkéntes haderőre, ami hivatásos, szerződéses és tartalékos katonákból áll. Így a katonai szolgálat ma már nem kötelező, hanem egy önként választott hivatás.

A munkaerő piaci népszerűségüket jellemzi, hogy a Magyar Honvédség az ország egyik legnagyobb munkáltatója. Jelenleg is több száz jelentkezőt várnak.

Elsősorban lövészeket és felderítőket keresnek, de „C” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkező gépjármű vezetőknek is van még bőven hely. A bátrabbak akár ejtőernyős vagy búvár beosztásra is beadhatják pályázatukat.

A jelentkezés feltétele a betöltött 18. életév, magyar állampolgárság megléte, belföldi lakóhely, legalább általános iskolai végzettség és büntetlen előélet. A jelentkezős sikeres egészségügyi és fizikai alkalmassági vizsgálatot követően kezdhetik meg a katonai szolgálatot.

Felmérések szerint a Magyar Honvédség társadalmi presztízse magas szintű, a katonák megítélése pozitív. A napi élet szempontjából talán még fontosabb, hogy a honvédség megbízható munkáltató, a munkahelyek és járandóságok stabilitása a versenyszféránál biztosabb. Sokak számára vonzó a külszolgálat lehetősége is, amely az állomány széles rétegének elérhető extra jövedelmet és tapasztalatot jelent.

A Magyar Honvédség azoknak az állampolgároknak is alternatívát kínál, akik a járványügyi helyzet miatt vesztették el munkájukat. Számukra az úgynevezett speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat jelenthet átmeneti megoldást, amely 6 hónapra vállalható, havi bruttó 161 ezer forintért.

A felvételhez betöltött 18. életév, erkölcsi bizonyítvány, magyar állampolgárság, valamint egészségügyi vizsgálat szükséges.

Az első képzések július 1-jén indulnak. Minden jelentkező a lakóhelyéhez legközelebbi kiképzőhelyre kerül, ahonnan minden nap hazamehet a családjához. Ingyenes ruházati ellátás, utazási költségtérítés, valamint napi egyszeri étkezés biztosított.

A szolgálat újabb 6 hónappal meghosszabbítható, illetve lehetőség van áttérni a szerződéses valamint a műveleti vagy a területvédelmi tartalékos katonai szolgálatra is.

Az érdeklődők a Csongrád-Csanád megyei Toborzó Iroda alábbi elérhetőségein kaphatnak részletes tájékoztatást:

  • Cím: Szeged, Dr. Boross József utca 5.
  • Telefonszám: 06 62/554-070
  • E-mail: csongrad.toborzo@mil.hu
  • Ügyfélfogadás: Hétfő – Csütörtök: 08:00 – 15:30, Péntek: 08:00 – 12:00